Az Életvonal

Az utcán egy padon naphosszat ülve
egyre csak várja, mikor lesz vége…
Nyomasztó terhe sokmázsás súlya,
átoktól áldva, áldástól sújtva.
Hiába mondta, régóta látja:
az emberek felett egy Vonal lebeg.
Életvonal, mely a felhőkig ér,
élénk a színe, akár a vér.

Életvonal… Halált takar…

Chorus:
Áldás ez és átok,
másképp élsz és látod,
a Dolgok rejtett mélyét,
minden végzet kezdetét…

Annak, ki gyenge, a Vonal csak szürke,
rövidül egyre, percről percre
“Ők meghalnak” – de kinevették,
majd igazát látva meggyűlölték.
Bűnösnek látták, elítélték,
mindenét elvették, elűzték
Most az utcán, egy padon megtörve ülve
szótlanul vár a megváltó végre…

Chorus

Tükörben nézi saját magát,
tükörképét, az Életvonalát…